Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy dal minden magyarnak...

2011.10.22


Peat Jr.

„Egy dal minden Magyarnak, bárhol is éljen a világon!”

 

Munkám, fellépéseim során számos magyarok által lakott „határontúli régióba” eljutok, és találkozok Magyar emberekkel, akik úgy lettek határontúliak, hogy nem is költöztek el sehová. A mai nap is ott élnek ahol születtek, és ma is büszkék, arra hogy Magyarok, és Magyarok maradhatnak. Ha hozzájuk utazok – mindig haza utazok !

2011 tavaszán egy Kárpátaljai kiutazásomkor személyesen is megismerkedtem Musz Antallal (Toniusz), akivel, azóta is barátságot ápolunk és természetesen napi szinten kapcsolatban vagyunk. Beszélgetésünk során jött az ötlet, hogy készítsünk egy olyan közös exclusive dalt, ami nem egyszerűen csak egy zene, hanem megérinti az emberek szívét és szóljon minden Magyar embernek, bárhol is éljen a világon! A munkálatok befejeződtek, a zenei felelős Mosquito és jómagam voltunk, a szöveget pedig kedvenc dalszövegíróm Damien írta.

A dalban szereplő madár is jelképezi a határtalan magyarság összetartozását, bármit is hoz a jövő, együtt leküzdünk minden akadályt. Magyarok voltunk, Magyarok is maradunk megőrizvén Nemzeti értékeinket. A dalban népies motívumok is fellelhetők, melyek a reményt sejtetik, és érezteti hallgatóval, hogy minden Magyar szíve egyszerre dobban. A műben énekesnőm Gina hangsúlyozza ki a közönségnek szánt gondolatainkat. Hogy még közelebb kerüljünk a szívekhez, régiónként felkértünk egy-egy népszerű Magyar lemezlovast is, hogy ők együttesen alkossák a Trianon DJ-s nevű formációt, Kárpátalját/DJ Miklov, Erdélyt/DJ Dream, Felvidéket/DJ Pedro, Vajdaságot/DJ Noyz képviselik. A november végén megjelenő kislemezen, minden régió lemezlovasának egy-egy remixe hallható lesz. Bízom benne, hogy ez a dal elnyeri minden Magyar tetszését, és hamarosan minden régióban egy hatalmas bulival tudunk mindenkit megörvendeztetni a Trianon DJ tagjaival karöltve. Kérjük minden barátom nevében, aki dolgozott e zenei remekművön, fogadják tőlünk nagyon sok szeretettel a pár napon belül érkező „Mint a madár…” című dalunkat.

 

„Egy dal minden Magyarnak, bárhol is éljen a világon!”

 


 

mintamadar.jpg

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

noverekgyongye@fremail.hu

(Simon Mária, 2011.10.23 13:45)

Nagyon jó ötletnek tartom ezt a dalt..Örülök ,hogy megszületett,már alig várom ,hogy hallhassam !!! További sok közös munkát ,jó egészséget kívánok !!
Szebb Jövőt !!

Re: noverekgyongye@fremail.hu

(Toniusz, 2011.11.01 14:42)

Szia!
http://www.youtube.com/watch?v=kueTmcfaU8A&sns=fb
itt meghalgathatod. És kérlek add tovább más is hallja!

Köszi!!!
Toniusz.