Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tudunk-e élni a szabadsággal?

2010.04.23
Tudunk-e élni a szabadsággal?
                                             
     Mielőtt megpróbálnám megválaszolni a kérdést, fel kell tennem újabbakat: Mi is a szabadság, és igazán szabadok vagyunk most?
     Ha különböző korosztályú, stílusú, személyeknek feltenném a kérdést, sokrétű véleményeket kapnék. Egy kisgyermek azt mondaná: „akkor vagyok szabad, ha anyu hagyja, hogy sokáig fenn legyek, és annyi édességet egyek, amennyit csak szeretnék.” Ez a kicsike még nem fogja fel, hogy édesanyja nem azért tiltja őt, mert az ő szabadságát akarja korlátozni. Az édesanyja azért tilt, hogy megóvjon minket. Egy anarchistának az a szabadság, ha minden törvényt, szabályt, korlátot felrúghat, öntörvényűen rendelkezhet saját sorsáról. Ő is hasonló korlát ellen lázad, mint a gyermek. Őt nem az édesanyja korlátozza, hanem az állam és a hozzá tartozó szervek.
     Az állam feladata, hogy határokat építsen. Határokat azért, hogy szabadok lehessünk. És tényleg, akkor vagyunk igazán szabadok, amikor ezt úgy fogjuk fel, de legfőképpen úgy éljük meg, hogy azzal más szabadságát nem sértjük! Leegyszerűsítve (s kicsit már-már közhelyszerűen mondva) „élni és élni hagyni” alapon tevékenykedni.
     „Mi most igazán szabadok vagyunk?” – hangzik a második kérdés.Vagy feltehetném így is: Tudunk élni vele? Hagyják, hogy éljünk vele? „Igen” – Kiáltunk fel gondolkodás nélkül – „és még sem” – fejezzük be a mondatot.
       A kommunizmus ideje alatt édesanyám nem ment tanárnak, hogy ne kelljen feladni hitét. Volt, hogy egy okos gyerek csak úgy mehetett felvételizni a főiskolára, hogy a járási pártbizottságban esetleg volt egy-két ismerős, és ők továbbengedték, szemethunyva hite, szüllei vallássossága felett..
       Ma senki nem nézi, hogy hiszel-e vagy sem, hogy Istent elfogadod-e vagy sem. Senki! Mégis ferde szemmel néznek rám, ha kimondom: „igen, többször is elmegyek szentmisére”, vagy „nem tudsz választékosabban beszélni, muszáj minden mondatban káromkodással helyettesíteni a szavakat?”
       A diktatúra idejében, ha valaki rossz szót mondott a kormányról, legtöbbször megnézhette magát, és ehhez nem kellett költőnek, újságírónak lennie.
      Ma, a szólásszabadság idejében, mikor elvileg  kimondhatunk mindent, burkoltan azért, de ott a cenzúra akár kiadóknál, akár üzletekben, de az iskolákban is. Erre jó példa, hogy az iskolarádióban nemzeti ünnepekkor sem adhatjuk le a Himnuszt. Az igazgatónő azt mondja, azért ne, mivel sok gyerek (de tanár sem!!!) áll fel nemzeti imánk hallatán, ez pedig tiszteletlenség.  Bár szerintem ennek hátterében két dolog állhat, vagy félnek, hogy az iskolát valaki feljelenti emiatt (pedig hol van már a kommunizmus besúgóhálózata?!), illetve már ez is szúrja egyesek szemét, és bántja fülét. S így azon vannak, hogy kimossanak a gyerekekből minden identitástudatot. De ez tényleg személyes véleményem, s ezért jobban nem is szeretnék belemenni.
     Tehát félig meddig szabadok vagyunk, kormánytól, államról függően hagyják is, hogy éljünk vele. Viszont a „Tudunk-e élni a szabadsággal?” kérdést saját magunkra vonatkozólag kell feltennünk! „Élek vele? Kihasználom? Helyzetemhez mérten próbálom gyarapítani lehetőségeimet? Helyesen élek vele?”
     Én mint tizenéves gimnazista, csak hallomásból ismerem, milyen volt „nem szabadnak” lenni. És talán így én már nem is veszem annyira komolyan. Szabadnak érzem magam...tehetségemet fejleszthetem. Igyekszem mindig a jó mellé állni, hogy a pozitív értékrendet támogathassam. És végülis ez az Istentől kapott szabadság, amit soha senki nem vehet el tőlem.
      De sok velem egykorú ezt nem így éli meg. Elégedetlenkedések – nem mondom, hogy soha nem panaszkodtam valami miatt-, egymás el nem fogadása, az értékrendek sárbatiprása...Ez lenne nekik a szabadság? Ez lenne a rendszerváltozás?
     Igen, a rendszer változott, de a helyzet csak részben javult...vagy úgyis mondhatnám: a tiltott dolgokat szabad csinálni ( templomba járás, szabad véleménynyilvánítás), de senki a legtöbben már nem is igénylik.
      A már felnőttek, a régi rendszer szülöttjei, „Isten nincs” így nevelték a legtöbbjüket. Tőlük várjuk el, hogy visszatérjenek a jóhoz, magához Istenhez, és értelmes, inteligens fiatalokat adjanak társadalmunk számára?
       Szabadon megmondhatom a véleményemet: kérdem én a fiatalok, de akár az egész társadalmi osztályt tekintve: hány százaléknak van saját véleménye? Hát...nagyon kevésnek. De szegényeknek nem is lehet, mert ez van beléjük nevelve, burkoltan de ez...szex, alkohol, drog, cigi...és harmónia, erkölcs sehol...amerikai divat, amerikai zene, amerikai ünnepek. Ez a szabadság? Ez a felszabadulás a homogenizálás alól? Hát teljes mértékben nem....az emberek nagyon nagy százaléka, ha ténylegesen szabad is, nem éli meg helyesen, nem törekszik a bővülésre, fejlődésre...neki jó ez ahogy van.
      Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy minden, ami amerikai, meg nyugat-európai az teljes egészében rossz. Nem! Meg kell ismernünk más kultúrákat, az ő világukat, nem azzal van a gond! A baj ott kezdődik, hogy rögtön át is veszünk mindent! És sokmindent már divatból csinálunk. Nem elítélni kell a másik „kultúrát”, de sajátunk megőrzése mellett ismerni (fogadni) el azt.
      Nézzük pl. Halloween-t. Ma már mindenszentekről, halottak napjáról szó sincs....csak halloweeni bulik így meg úgy.
       Tehát lényegében csöbörből vödörbe estünk. Megszűnt az orosz nyomás, kaptunk helyette egy európait, egy amerkait.
      De már kanyarodom is visszafelé a fő vonalra. Már megállapítottuk, hogy szabadok vagyunk, milyen ha ezt meg is tudjuk élni, de fölvetül megintcsak pár kérdés? Mit tegyek? Mit tehetek a magyarságomért egy szlovák tengerben? Hogyan? Mikor?
      Első lépés, és a legjelentősebb, vállald azt, hogy ki vagy. Vállald, hogy magyar vagy, vállald, hogy keresztény vagy, vállald...! Teremts magadban egy erős jellemet. Ha mást nem teszel, csak a gyerekeidet erre neveled...már tettél azért, hogy egyre fogyó magyar közösségünk megmaradjon.
        A második: használd ki a tehetséged! Írj, énekelj, zenélj, művelődj és művelj!
        A harmadik: ne felejtsd el az embert nézni!
        1989 után hatalmas lelkesedéssel vágtunk neki a dolgoknak. Úgy érzem művelődés terén  nagyon sok javulás volt látható....már amennyire én a színfalak mögé látok! Főleg, úgy hogy 1993-ban születtem.
        Pozsonyban rendszeresen magyar előadások, táncház, vetítések; dunaszerdahelyi rendezvények. Irodalmi lapok, magyar könyvkiadók. Nagyon sok olyan dolog, amely 1989 után alakult meg: Glória Kiadó, hogy csak egyet említsek! Véleményem szerint tehát azért jobb lett valamivel. Elkezdtünk felfele araszolni a létrán, aztán megint elromlott valami.
      De hol? Kiben? Mikor? Elvesztettük szabadságunkat, vagy csak lelkesedésünk lohadt? Hogy hol és mikor azt talán csak odafönn a jó Isten tudná megmondani. Viszont az tény, hogy mindkét fél hibás valamiben. 20 év után lelkesedésünk szinte teljesen elfogyott, viszont az ország demokratikus irányítóira is ráférne egy teljes regeneréció; hogy elfeledjék az kollektívet, és nézzék az egyént, elfelejtsék a nemzetiséget és az embert lássák. Mi pedig tudjunk kiállni az érdekeink mellett! És ne lustuljunk még tovább!
       De ez ellen talán egy 16 éves fiatal kevés, de én is igyekszem megtenni a magamét, azzal hogy írok, hogy közösségbe járok, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, hogy én sem lustulok és mindent megteszek önmagam fejlesztése érdekében! Másoknak is így kellene!
       A szabadság a legfontosabb az életünkben, hisz mi, akik már a rendszerváltás után születtünk, tényleg ajándékba kaptuk, mi feladatunk őrizni, és továbbadni ezt az ajándékot úgy nevelni majd leendő gyermekeinket, hogy tudják majd mi a feladatuk, s ne következhessen be többet diktatúra, ne legyenek többé kollektivizáló, igazságtalan államformák, ne legyen többet „56”, ne halljon meg többszáz, több ezer ember azért, ami másoknak talán természetes, ahogy Márai Sándor is megírta, Mennyből az angyal című versében:
 
„De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

       

L.V.
Felvidék

     
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.