Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erő és Megtorlás

2010.09.27

Interjút készítettünk ez egyik legifjabb, föltörekvő csapattal az

Erő és Megtorlás

zenekarral

 

Honnan jött az ötlet, hogy zenekart alapítsatok?Kép

 

Az az ötlet, hogy zenéljünk, egy szilveszteri buli kapcsán született, bár akkor még csak saját és a baráti körünk szórakoztatására feldolgoztunk néhány ismertebb számot (Ó, Magyarország, Rendőrállam, Auschwitz, Dachau, Buchenwald, meg hasonlók..). A próbákat, amik alatt erre készültünk és a bulit is annyira élveztük, hogy úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. Írtunk saját dalokat, és a következő nyár elején végre találtunk olyan srácokat, akikkel együtt dolgozva azt éreztük, hogy nem szabad megállni az itthoni születésnapi koncerteknél. Az első olyan bulira, ami előtt már "nagy"közönség előtt léptünk fel, egy ismerősünk ajánlott be minket ősz elején. Utána elszabadult ez az egész. Kaptunk meghívásokat egyre több helyre, és fölvettünk egy hatszámos demót. Ennek köszönhetően kicsit ismertebbek lettünk, és valahogy így lyukadtunk ki napjainkhoz.

 

 

Kép Mikor alakult az Erő és Megtorlás?

 

Az első felállás 2008 végén "jött" össze, bár akkor még nem voltak terveink, csak bulizni akartunk egy jót. Mára az akkori hármasból egyedül az énekes maradt. Az a formáció, amit eddig a színpadon láthattatok, 2009 őszétől működött. Azért írtam múlt időt, mert a közelmúltban egy felháborító cselekedet miatt megváltunk a ritmusgitárosunktól. Hogy így folytatjuk-e, vagy jön utánpótlás, az még eldől.

 

 

Honnan származtok?

 

A zenekar minden tagja Gödöllői és a próbák is itt zajlanak.

 

 

Hová sorolnátok be a műfajt, amelyet képviseltek?

 

Hungarista rockzenekar vagyunk. Oi!-ba vagy hatecore-ba nem sorolnánk magunkat. Megpróbálunk a műfajban egyedülállót alkotni. Azonban, ha mindenképpen valamilyen stílushoz kell kapcsolni a zenei hangzásunkat, akkor leginkább a Heavy Metal a jellemző rá. Ez persze csak a zenénkre igaz, a szövegvilágunk semmiképpen sem nevezhető Heavy Metal-osnak.

 

 

Hol találkozhattunk eddig veletek?Kép

 

Idén láthattatok minket Egerben, Lábatlanban, Pécsett, MÖM táborban, Magyar Szigeten (az NS-Front nyári fesztiválján sajnos a hatalom közbeszólt, így mi már nem tudtunk fellépni),meg Budapesten jópárszor. Tehát koncertlehetőségekben, annak ellenére hogy fiatalok vagyunk, hálistennek nem szenvedünk hiányt. És persze játszunk itthon,Gödöllőn baráti társaság előtt is.

 

Hol lesz a legközelebbi koncert? Mik a tervek hosszútávra? Gúnyhatáron túlra terveztek fellépést?

Hosszú távon szeretnénk a zenénket és a mondanivalónkat minél több emberhez eljuttatni. Akár élőben, akár lemezen.

 Szeptember 14-ére meghívtak minket zenélni a Felvidékre! Ez minket is eléggé meglepett, hiszen azt hittük, előbb a csonkahazában kell megismertetni a zenénket, mert itt is viszonylag ismeretlennek számítunk még. Ennek ellenére, örömmel megyünk zenélni Magyarország akármelyik megszállt területére.

 

 

Megkérdezhetem, hogy hány évesek vagytok?

 

Az énekesünk, a dobosunk és a basszerosunk egyaránt 18, a szólógitárosunk pedig 21 éves.

 

 

Ki mit csinál a zenekarban?

 

Az énekes Máté, a szólógitárosunk Kasza, a basszernál Szabit,a doboknál pedig Ricsit láthatjátok-hallhatjátok. A szövegeket néhány közelebbi ismerősünk írja és mi. A MÖM-tábor előtti fellépéseken és a honlapunkon is egyébként még ötös fogatként láthattatok, láthattok bennünket; ez ne tévesszen meg senkit! Az Erő és Megtorlás az interjú készültekor a felsorolt négy tagból áll!

 

 

 

Megadnátok az e-mailcímeteket, hogy a kíváncsiskodók, rajongók esetleg szervezők elérhessenek titeket?

 

 

Persze! A honlapunk címe www.eroesmegtorlas.atw.hu . Itt van egy gmailes e-mailcím, erre írjanak nyugodtan. Tervezünk később egy chat részt az oldalon.

 

Köszönöm szépen! További sok sikert nektek!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.