Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Időseket fosztogatnak pest megyében!

2009.02.28

Időseket fosztogatnak pest megyében!

 

 

 

 

Kis faluban élünk. Napokban szomszéd néni mesélte, hogy pár cigány „meglátogatta”. Azt mondták, ingyen adnak egy zsák krumplit neki.
Julianna néni szerencsére elzavarta őket, hiszen tapasztalta már milyenek. Nem egyszer törték be az ajtaját. Eddig szerencsére még nem bántották, „csak” kirabolták.

 

 

Azonban a szomszéd utcai nénikék már nem voltak ilyen megfontoltak.

 

 

Margit néni elmondása alapján; ingyen hoztak neki egy zsák krumplit, és azt mondták, hogy az önkormányzat küldte őket. A néni elfogadta a magyarázatot, beengedte őket, 2-en hátravitték a zsákot, addig a harmadik megkérte a nénit, hogy váltson fel neki pénzt. Ez megtörtént, kifigyelték honnan veszi elő, és amikor a néni nem figyelt ellopták az összeset.  

 

 

 

Kérem szépen azokat, akiknek szülei egyedül élnek, vagy a nyugdíjasokat, NE ENGEDJENEK BE SENKI IDEGENT, (főleg ne cigányokat) mondják azt, hogy „majd a fiam jön haza nemsokára, majd vele beszéljék meg”.

 

 

Ez általában be szokott válni. Nagyapámat (Isten őrizze örök álmát) is többször rabolták ki cigány árusok, és Julianna nénit is, sőt volt, hogy villany-, gázóra-leolvasóknak adták ki magukat…

 

 

Kép

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.